Szaporítóanyag-forgalmazás

Szaporítóanyag-kínálat és igény szerint komplett párosítási terv

Társaságunk, az ÁT Kft. a megalakulása óta elkötelezett az iránt, hogy partnereit minél színvonalasabb és többrétűbb szolgáltatással segítse tenyésztői munkájukban. Ennek érdekében 2010 második felében tárgyalásokat kezdtünk a hazai mesterséges termékenyítő állomásokkal, majd ennek eredményeképpen megállapodást kötöttünk a Bos-Genetic Kft.-vel és az OMT Zrt.-vel az alábbi preambulum szellemében:

A tenyésztőszervezetek nemzeti tenyésztési programjának támogatása és védelme, a magyar tenyésztők érdekeinek figyelembevétele, a termelésellenőrzési tevékenység visszaszorulásának mérséklése, valamint szolgáltatási díjtételének alacsonyan tartása érdekében együttműködő felek elhatározzák, hogy a hazai minősítésű bikák szaporító anyagának magyarországi piaci részesedését az Európában szokásos mérték irányába kívánják elmozdítani.”

Meggyőződésünk, hogy a Magyarországon ivadékvizsgált bikák tenyészértékének sokkal nagyobb a hagyományos értelemben vett megbízhatósága, mint a más országokból származó bikák külföldön számított tenyészértékének, mivel a szarvasmarha-tenyésztésben is működik a sokat emlegetett genotípus-környezet interakció.

Bikakínálatunk meglehetősen sokszínű. Ez igaz az állatok származására és tenyészértékére egyaránt. Ajánlatunkban megtalálhatók a világon jelenleg legnépszerűbb és sokat használt vonalak, de az ősi sorokban néhány ritka apa is fellelhető. Az általunk forgalmazott bikák között minden fontos tulajdonságot tekintve vannak élbolyba tartozók.

Az optimális bikahasználathoz segítséget nyújthat a párosítási programunk, amely a tenyésztők által meghatározott tenyészcél alapján készít egyedi párosítási tervet, elkerülve a rokontenyésztést. Az ajánlatunkban szereplő bikákon kívül a program segítségével természetesen más bikákat is képesek vagyunk párosítani.

A szaporítóanyag-kínálatunkkal vagy a párosítási tervvel kapcsolatban felmerülő kérdéseikkel kérjük, keressék kollégáinkat!

A tenyésztői munka legfontosabb feladatai közé tartozik a nőivarú állomány szelekciója, az apaállatok kiválasztása, majd ezek megfelelő párosítása.

A mai holstein-fríz állományokban a genetikai előrehaladást célzó, klasszikus szelekcióra csak kismértékben van lehetőség. A megfelelő tenyészbikák kiválasztása sem mindig egyszerű. Rendelkezésre áll szaporítóanyag a világ minden fejlett holstein-fríz tenyésztéssel rendelkező országának, így hazánk legjobb bikáitól is. A bikák kiválasztásának szempontjai sokfélék lehetnek, mivel tehénállományonként különböző tenyészcélokat kell figyelembe venni. Nehezíti a kérdést, hogy míg a Magyarországon tesztelt bikák esetében nagy biztonsággal tudjuk, hogy a leírt tenyészértékektől mit várhatunk, addig a miénktől eltérő környezetből származó, külföldi tenyészbikák más-más bázisra számolt tenyészértékadatokkal szerepelnek az importőrök katalógusaiban. A hibákkal terhelt tenyészérték-átszámítási lehetőségek miatt a tenyésztő csak a tapasztalataira, a vonalak és a különböző kombinációk ismeretére támaszkodhat.

A párosítások megtervezése egy izgalmas, nagy „játék”, amelynek eredménye csak évek múlva lesz látható. Minden egyedhez meg kell találni a legoptimálisabb bikát úgy, hogy közben a használt bikák száma még kezelhető nagyságrendű maradjon. Az ÁT Kft. abban szeretne és tud segíteni tenyésztőpartnereinek, hogy a tehén- és üszőállományuk széles körű elemzésével lehetőséget kínál a bikaválasztás szempontjainak meghatározására és a párosítási terv elkészítésére.

Az országban sok szaporítóanyag-forgalmazó ajánl párosításiterv-készítést a tenyésztők számára. Mi igény esetén nemcsak a tervet készítjük el, de a számítógépes párosító programot is átadjuk partnereinknek, akik így maguk is készíthetnek párosítási terveket.

Az ÁT Kft. kínálta program a NÉBIH által üzemeltetett Szarvasmarha Információs Rendszer adatbázisából származó adatokkal dolgozik, és az összes lajstromszámos holstein-fríz bika pedigré- és aktuális tenyészérték-információit, valamint a tenyészet tehén- és üszőállományának fenotípusos termelési és küllemi, tenyészérték-, valamint származási adatait tartalmazza. Természetesen az egyedek adatai folyamatosan frissíthetők.

A programunk különféle elemzéseket is lehetővé tesz. A pedigréelemzés alapján meghatározható, hogy egy-egy bikának a tenyészetben hány lánya, illetve unokája van, de az is, hogy összesen hány bika szerepel apaként. Minél több az apák száma, annál indokoltabb a számítógépes rendszerünk igénybevétele a beltenyésztés elkerülése érdekében.

Az általunk kínált program egyrészt kiszámítja a különböző tulajdonságokra vonatkozó üzemi átlagokat, szórásértékeket, és megadja a tulajdonságokhoz tartozó országos átlagokat, másrészt képes a fenotípusos termelési és küllemi, illetve a tenyészértékadatokat az állomány eloszlási görbéje alapján értékelni. A görbe „talpának” szélessége segít meghatározni, hogy az adott tulajdonságot tekintve mennyire szórt vagy homogén az állomány. Természetesen azt már mindenki maga dönti el, hogy számára egy-egy tulajdonságban mennyire fontos a homogenitás.

A tulajdonságok elemzéséből levonható következtetések segítenek a következő időszak tenyészcéljainak kijelölésében és az azoknak megfelelő bikák kiválasztásában.

Az ÁT Kft. párosítási programjának elvi alapját a hasonló tulajdonságú nőivarú egyedek csoportba sorolása jelenti. A tenyésztő a számára fontos tulajdonság(ok) alapján alakíthat ki csoportokat. Ez történhet bármely fenotípusos termelési és küllemi mutató, tenyészérték, esetleg az apa lajstromszáma vagy ezek kombinációja szerint. Például 1. csoport: egyedeire jellemző, hogy átlag alatti a tej kg tenyészértékük és a tőgyindexük. Természetesen a csoportba soroláskor figyelembe vett feltételek számának határt szab a racionalitás. Az az egyed, amely már bekerült az egyik csoportba, nem sorolható be egy másikba. Ezért fontos már a folyamat elején meghatározni a tulajdonságok prioritási sorrendjét.

Párosításkor a tenyészértékük alapján használni kívánt bikák a tenyésztő elképzeléseinek megfelelően rendelhetők a kialakított nőivarú csoportokhoz. (Így például a fenti 1. csoporthoz olyan bikák kerülhetnek, amelyek a tej kg-ot és a tőgyindexet tekintve kedvező tenyészértékűek). Egy nőivarú csoporthoz célszerű legalább két bikát kijelölni annak érdekében, hogy a rokonság elkerülhető legyen, azaz minden egyedhez párosíthasson bikát a program. Ha azt csak rokonnal tudná megoldani, úgy a kérdéses nőivarú egyedet egy hibalistán jeleníti meg.

Tapasztalataink szerint négy, öt csoport kialakítása a legcélszerűbb.

Természetesen a program külföldi származású bikák kiválasztása esetén is működik.

A tervkészítés végeredményeként kapott listán növekvő sorrendben szerepel az összes párosított üsző és tehén fülszáma, mellettük pedig a párosított bika lajstromszáma. A csoportok emellett külön is listázhatók a csoportképzés kritériumainak feltüntetésével.  (A program bikánként megadja a hozzájuk párosított egyedeket, azok darabszámát stb.). Bizonyos esetekben pedig láthatók a tehenek, üszők jövendőbeli utódainak elméleti várható tenyészértéke is.

Ha a párosítási terv felkeltette érdeklődésüket, szívesen válaszolunk kérdéseikre!

Aktuális bikakatalógusunk letölthető << INNEN >>

Kollégáink

Somos Zoltán tenyésztési igazgató
Telefon: +36 20 401-5936
E-mail: somos.zoltan@atkft.hu

Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar vármegye

Laurincz Zoltán régióigazgató
Telefon: +36 66 247-040, +36 20 464-0113
E-mail: laurincz.zoltan@atkft.hu

Ormós László csoportvezető
Telefon: +36 20 464-0159
E-mail: ormos.laszlo@atkft.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Szepesi József régióigazgató
Telefon: +36 20 384-7079
E-mail: szepesi.jozsef@atkft.hu

Orosz György csoportvezető
Telefon: +36 20 464-0178
E-mail: orosz.gyorgy@atkft.hu

Pauló Tamás csoportvezető
Telefon: +36 20 916-9133
E-mail: paulo.tamas@atkft.hu

Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Somogy, Vas, Veszprém, Zala vármegye

Karácsony László régióigazgató
Telefon: +36 96 514-772, +36 20 464-0101
E-mail: karacsony.laszlo@atkft.hu

Schönhardt János csoportvezető
Telefon: +36 20 464-0045
E-mail: schonhardt.janos@atkft.hu

Bikakatalógus 2025. január

Theme Image

További kérdése van? Lépjen velünk kapcsolatba!